Tegnap végre mindenkinek kiküldte az Apple az idei őszi showra szóló meghívót, ahol leleplezik majd az iPhone 13-at (vagy 12S-t, még meglátjuk), valamint az Apple Watch Series 7-et. Elképzelhető, hogy lesz még egyéb is, de ez most mind mellékes, ugyanis világraszóló újdonság következik. Aki lemaradt, annak klikk a linkekre, mert még fontos lesz később.
Szóval íme, egy megújult iPhone design. Magam is döbbenettel fogadom, mert ez ismét megtöri az eddig állandósulni látszó 3 éves design szériát a telefonoknál. Ha elsőre nem volt egyértelmű: mindkét kamerasziget eltűnik: elölről a notch, hátulról pedig az iPhone 11-ben bemutatkozott kitüremkedés, ami leplezni igyekezett a lencsék kilógásának mértékét, és keretet adni a látszólag össze-vissza elrendezett kameráknak és érzékelőknek. Az egyes lencsék körüli védőperem persze marad, így tökéletesen nem lesz egyenes lefektetve sem, de észlelhető lesz a különbség.
A notch hiányából sokan gondolhatnak a kijelző alá épített Touch ID-ra, de nem: a Face ID szenzorokat sikerül elrejteni, ami szuper hír, mert bár nem tudjuk, hová kerültek, de kellően feltűnésmentesek. Az, hogy a lencsét nem rejtették szintén a kijelző alá, érthetővé válik, ha ránézünk, milyen minőségromlás figyelhető meg az eddigi próbálkozásoknál. Jön majd az is egyszer, az Apple szabadalmai közül több is utal rá, hogy serényen ügyködnek rajta a háttérben.
A ház nem véletlenül emlékeztethet az iPhone 4-re: a telefon pereme a Pro verzióknál acél helyett titánra lesz cserélve, viszont hátul az Apple logó az üveg alá kerül, a kijelző felől pedig jól látható, hogy elöl-hátul visszatér az egykor volt szendvics-design.
A lekerekített gombok is visszatérnek, miközben a Lightning csatlakozót továbbra sem veszik el vagy cserélik USB-C-re, várhatóan egyik modellen sem. A hangszórók kerek pöttyei helyett könnyen lehet, hogy az Apple Watch S7-nél látható szigetelő anyagot fognak használni a vízállóság jegyében.
És akkor ami ami nem derült ki: bár szinte biztosra vehetjük, hogy a Mini vonalat megszüntetik, és egységesen 6,1”, valamint 6,7”-es méretben érkezik a “sima” és a Pro verzió, erről ez a szivárgás nem szólt. Továbbá nem tudjuk, hogy lesz-e RAM növekedés, vagy hogy ebbe 4 nm-es tranzisztorú processzor kerül vagy még kisebb, de technológiai előrelépést az ideihez képest szinte biztosan várhatunk várhatunk. A zoom lencse kapcsán pletykálnak még a periszkopikusra váltásról, aminek gyakorlati haszna a sokkal távolabbi képre közelítés képessége (láthattuk már több Androidos telefonnál), viszont ezt leszámítva másra nem érdemes nagyon számítani. A telefon új funkciókkal nem bővül, de az iPhone 14 mégis válaszol mindarra a kellemetlenségre, amiknek az eltüntetéséért idáig könyörögtek a felhasználók. Már csak egy év és kézbe is vehetjük, addig pedig itt van AR-élményben a Safari felhasználók nagy örömére.