Mit tudunk a jövő évi iPhone-okról?
2018. október 12. írta: Almás Jóska

Mit tudunk a jövő évi iPhone-okról?

iphone_xi.jpgMielőtt megjelennének az első pletykák (tavaly novemberben érkeztek és hamarabb most se várható), már lehet sejteni, milyen újításokkal próbálja meghódítani azokat, akik még mindig nem akartak Home gombos készülékükről Face ID-ra váltani (azóta is hajszolva a vágyott supercycle-t, ami idén legfeljebb a nevetségesen átverős iPhone XR hozhat el).

Legutóbb már beszéltünk az SE 2-ről, de ez nyilván nem fog a flashipek közé tartozni. Nem, helyette az 5,8" és 6,5"-os kijelzők fognak picit nőni úgy, hogy a fizikai méret nem, csak a kijelző-test arány változik. Egész konkrétan a felső szenzorsziget fog összemenni, ez gyakorlatilag garantált. Lehet, hogy magasságra is, de szélességre biztosan csökken majd a zavaró notch. Mint azt a hamarosan érkező iPad-nél látjuk majd, a Face ID mostani generációja viszont csak akkor működik vízszintesen, ha kap egy 90 fokkal elforgatott szenzort is a készülék. Ez iPhone-nál nem lesz megoldható a sokkal vékonyabb keretek miatt, szóval elég kétséges, hogy világmegváltó újdonság lenne várható ilyen téren. Cserébe pont hogy vékonyodás várható a peremek mentén is, valamint a még gyorsabb és pontosabb feloldást nem kell temetni.

A másik változás a kamerák terén érkezik: mikor először beharangoztam a három kamerás iPhone-t, akkor megfeledkeztem az iPhone 6 és 6 Plus közti különbségről, vagyis a semmiről. A kamerák számában csak a 7 és 7 Plus hozott változást és emiatt hiba volt tőlem azt várni, hogy már az idei Max több kamerával érkezik, mint a tavalyi X vagy az idei XS. De jövőre ez is megváltozhat, kihagyva a 6S-es közjátékot (aminél még mindig maradt az azonos kameraszám), mivel most rendes generációváltozás következik. Jó kérdés, hogy marad-e a két lencse az 5,8"-on vagy az is megkapja a harmadikat. Android fronton egyébként ezt is igyekeznek már túlszárnyalni jövőre, szóval négy (és több) kamerás telefonokkal kell majd felvennie a versenyt az Apple-nek.

A harmadik (és negyedik, ötödik stb) szembeötlő változás az iOS 13 függvénye lesz: az biztos, hogy alaposan átdolgozzák az operációs rendszert, mert most még nevetségesen sok szabad hely van két ikon között például iPad-en és egyszerűen nincs értelme nagyobb kijelzőt venni, ha csak alkalmazásokat használ az ember. Viszont ugyanez a változás az iPhone-nál is megjelenik majd valahol, csak még nem tudni, hogy pontosan milyen formában. Valószínűleg csökken az ikonok száma és helyette hasznos widgetek kerülnek be két vagy három alkalmazás helyére per widget. Engem kissé emlékeztet mondjuk a koncepció a Windows 8 (Phone) megoldására, de az esetleges hasonlóság igazság szerint senkit nem fog érdekelni.

Az SE esetében ilyesmi változásra persze nem kell várni, de a már tárgyalt újítások is a minimumot jelentenék iPhone téren és ki tudja, hátha meglep minket valami extrával az Apple.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr4414297663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erkölcsi hulla 2018.10.14. 00:35:22

Ezért már mindkét vesét el kell adni.
süti beállítások módosítása