Gamer konzollal erősít az Apple
2019. január 25. írta: Almás Jóska

Gamer konzollal erősít az Apple

gaming.jpgÁ, semmi. Csak az Apple piacra dobja élete első játékkonzolját. Ja, meg már 100%, hogy megkapjuk a frissített AirPods-okat. Meg mit is még? Szedjük össze röviden.

A múltkori iPod jóslatomon muszáj pontosítanom néhány dolgot, mert míg korábban a logikus elvárásokat fogalmaztam csak meg, ezúttal sokkal több konkrétumot tudunk. Először is felejtsétek el a gondolatot, hogy egy shuffle méretű bizbasz jön ki tavasszal. Ehelyett gyönyörű Liquid Retina LCD-t, A11-es processzort és kávamentes kialakítást látok lelki szemeim előtt, egy jó kis AR kompatibilis kamerával. Hogy miért? Mert az Apple a minap hivatalosan is bepakolta a játékkonzolok kategóriájába az iPod-ot a hivatalos nyilvántartások szerint.

Ez pedig több ponton zseniális: jelenleg egy Androidos gamer telefon se aratott osztatlan sikert, miközben a szülők rendre veszik vagy adják oda a régi iPhone-okat a gyerekeknek, akik kizárólag játékra használják. Viszont ha játék, akkor jó lenne, ha úgy lehetne relatíve olcsón szerezni gépet, hogy közben nem féltjük túlságosan, nem? Az üveg hátlap ilyen szempontból teljesen felesleges, viszont cserébe Lightning helyett akár USB-C is elképzelhető lehet, hogy minél könnyebben lehessen külső gamepadet csatlakoztatni hozzá. Utóbbiban vagyok a legkevésbé biztos, de mindenképp örvendetes volna.

Még a végén elfeledtetik velünk ezt a borzalmas szeptemberi eventet, és újra tisztelni kezdjük a munkájukat...

Így viszont egy kicsit megváltozik a kép a márciusi rendezvény kapcsán is: míg korábban egy erősen zenei vonalat vártunk, addig most, a tavalyihoz hasonlóan, egy fiataloknak szóló keynote-ra készülhetünk. Ez persze nem zárja ki az AirPods frissítést, sőt. Az iOS 12.2 első bétája rögtön meg is erősítette, hogy Hey Siri funkció és vezeték nélküli töltés is érkezik (AirPowerrel egyetemben), de új színekre szerintem ne számítsatok. Cserébe viszont jön egy menő vezeték nélküli fejhallgató, és minimális eséllyel egy hordozható HomePod. Mondjuk ha tényleg jönne egy ilyen, akkor nem ártana átnevezni TravelPodra, vagy valami...

Lájkold a Facebook oldalt és légy te az ötszázadik!

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr3214588358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2019.01.27. 11:32:53

Jé, az Apple feltalálta a mobil konzolt. Micsoda egetverõ újdonság, hihetetlen. Ja bocs, nem is, mintha a piacon lenne valami Nintendo nevû cégecske valami Switch nevû cuccal.

Amúgy mondjuk a droidos gamer telefon sem azért nem aratott osztatlan sikert, mert ennek technikai akadályai lennének, hanem azért mert fizikai gombok híján nem igazán lehet konzol jellegû játékokat jól játszani. Ha pedig vannak fizikai gombok, akkor az telefonnak elég ratyi.

Steve Jobs halála óta az Apple nagyon nem találja az irányt.

rnz 2019.01.27. 11:44:46

"jó lenne, ha úgy lehetne relatíve olcsón szerezni gépet"
Az "apple" és az "olcsó" egy mondatban? Már itt bukik a történet. :D
Ha asztali konzol lesz (amire semmi esélyt nem látok), akkor az ms és a sony fogja körberöhögni, hogy ha kézi, akkor a nintendo. Az androidos gamer telefonok azért nem aratnak osztatlan sikert, mert egyrészt van választék, másrészt az androidosok közel sem annyira vakon márkahűek, mint az almások.

haXXXor 2019.01.27. 11:57:06

De én ezt most nem értem: most hol van itt a konzol? A képen egy kijelző van. Meg hogy jön ide az Android? Meg most. úgy
álle miről szól ez a poszt? :D

nemecsekerno_007 2019.01.27. 12:03:55

Az Apple egyre inkább játékszereket gyárt, innováció nulla. Kár :(
süti beállítások módosítása