5 dolog, amiről az Apple nem beszélt
2021. szeptember 23. írta: Almás Jóska

5 dolog, amiről az Apple nem beszélt

3e819ccb-6e02-4361-b7b0-dd0750263658.jpegNo kérem, az órát letudtuk, a hal ezennel büdösnek nyilváníttatik. Következésképpen következzenek következtetéseink.

1. Az iPhone SE 256 gigás változata eltűnt, kérem szépen. Örökre oda, vége. Túl drága volt, teccik tudni. Addig még elment, amíg nem volt másik olcsó telefon, de most már ugye az iPhone 12 is olcsó, hát még a Mini, aztán ha még mindig kapni őket, hát akkor szokja a csóró, hogy nagy tárhely meg olcsó mütyür nem pálya. Marad a 64.

2. Az feltűnt már bárkinek, hogy a magassága nem csökkent a notchnak, legfeljebb a szélessége? Persze, hogy fel. Na, de az vajon feltűnt-e, hogy a kávába pakolt hangszóró miatt az iPhone 13-ak notch-a még inkább beletüremkedik a kijelző közepébe. Nem nagyon, de pont annyira, hogy idegesítsen, pláne annak alapján, hogy az első pletykák szerint még épp a magasságát szerették volna orvosolni, nem pedig a szélességét. Nem is értettem különben, miért mindenki vékonyabbra vágyott, holott az aksi százalékot már akkor is lehetett tudni, hogy nem minden telefon (khm, Mini) tudná így sem kijelezni. Ellenben mennyivel jobb lett volna, ha oldalnézetben többet látnék a képernyő széléből.

3. Még mindig nem kezel több nagyobb a Face ID. Miért nem kezel nagyobb szöget a Face ID?!

4. Ilyen még nem volt, hölgyek, urak. Háromféle chipet adott ki az Apple ugyanazon a néven. Hármat, ha mondom. Merthogy bár nem említette egyszer sem (nyilván, hiszen az iPhone előtt lett bejelentve két perccel, nem lövi le a poént), az iPad Mini bizony alacsonyabb órajellel működteti a ketyegőjét, mint az iPhone 13, hiába ugyanaz a név. A Pro meg kapott még egy magot a grafikusba, de ezt már úgyis keni-vágja mindenki.

5. Azért mégiscsak itt van ez a fránya óra. Gyártási fennakadások voltak, és könnyű lenne a világszerte híres-neves chiphiányra gondolni. Hát, lehet, hogy ezért került bele a tavalyi proci, mindenesetre ebből hiány biztos nincs, nem ezen akadt fenn. Az okokat tessék itten elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr4916697914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

no.nick.today 2021.09.23. 15:41:23

A legtöbb szifon felhasználó ebből csak annyit lát, hogy a következő szerződés-hosszabbításkor beviszi a régit, és kap egy újat.

tapsoljatokatolvajoknak 2021.09.24. 10:32:10

Alapos átolvasás, mérlegelés után az egész cikk a blogger hisztis picsogásának tűnik, nem egy objektív vélemény megírásának, mégha a tények egy részvel egyet is lehet érteni.
A cikkíró annyira belelovallta magát abba, hogy őt bizony most itten átbaszták, hogy ilyen furmányos - nehezen értelmezhető - állásfoglalásokkal bizonygatja az igazát: "3. Még mindig nem kezel több nagyobb a Face ID. Miért nem kezel nagyobb szöget a Face ID?!"
Ezzel az irkafirkával kár volt időt tölteni...
süti beállítások módosítása