Minden a 2019-es iPhone-okról
2019. február 07. írta: Almás Jóska

Minden a 2019-es iPhone-okról

render-iphone-xi.jpgHét hónapra vagyunk a megjelenésétől, mégis tudunk már szinte mindent az idei telefonokról. Ennek oka, hogy az Apple előre eltervezte, mit fog elénk tárni, így viszont finomítani sem lehetett már sokat az alacsony eladásszám ellenére, hiszen a fogaskerekek már rég mozgásban vannak. Lássuk, mire számíthatunk idén szeptemberben.

Nos, az egyik legfontosabb dolog, hogy végre csökkenhet az iPhone-ok ára. Nem mindenhol, de hazánkban például szinte biztosan. Talán nem mindenki tudja, de a világon nálunk a legdrágábbak az Apple telefonjai, erről pedig a szintén rekord magas ÁFA-tartalom tehet. Viszont nem mi vagyunk az egyetlen piac, ahol egyengetésre volna szükség: az Apple jelenleg Kínában kísérletezik, ahol a rengeteg helyi cég készülékei ellenére is sikerült növelnie az eladásokat az árak csökkentésével. Nem biztos, hogy a következő hónapokban mi is számíthatunk majd hasonlóra a már megjelent termékek kapcsán, de legkésőbb őszre ez az eszme is el kell érje hazánkat.

És bizony megéri várni a telefonváltással szeptemberig, mert sok olyan dolgot kapunk meg, amire indokolatlanul sokat kellett várnunk az Androidos piachoz képest. Az egyik a harmadik kamera és a jobb zoom lehetősége, ami egyelőre csak a legnagyobb, Max készülékeken lesz elérhető. Ebben nincs semmi meglepő, elég csak az iPhone 7 és 8 Plus-ra gondolnunk. Ha ezekből indulunk ki, akkor felesleges várnunk a kisebb telefonokon a harmadik lencsére, mert 2021 előtt nemigen számíthatunk hasonlóra.

Ez azonban nem jelenti, hogy az egyetlen kamerával bíró XR ne kapná meg a másodikat, így a bokeh, azaz "háttér homályosítás" már valós időben is menni fog a telefonnak. Joggal merülhet fel viszont a kérdés, hogy akkor mi lesz a különbség az XS és az XR utódjainak kamerái közt? Nos, az XS és XS Max az éjszakai fotózásban igyekszik majd nagyot remekelni, ezt az XR nem örökli. Szükség is van egyébként erre a fejlesztésre, mert a Google már szoftveresen is képes ezt megoldani. De épp ezért nem kell majd félteni az Apple-t sem, elnézve az eddigi hardveres megoldásait.

Az említett harmadik kamera tehát nem ezt a célt szolgálja, hanem széles látószögű lencseként funkcionál majd, ami táj- és csoportképek készítésekor különösen jól jöhet. Nem mellesleg pedig három, de talán ötszörös optikai zoomot is kapunk majd vele. Mindez a korábbi, ijesztő hírekkel szemben, úgy tűnik, egy egész megnyugtató, de új designt hoz az iPhone-ok világába, aminél nem lesz nagyobb a kamerasziget, de cserébe a flash helyére bekerül az új lencse, s a vakut e köré építik. Hogy gyengül az ereje, cseppet sem számít majd, hiszen az éjjeli fotózásra lesz egy jobb megoldás. Zseblámpára viszont továbbra is szükségünk lesz, annak pedig ez is megteszi majd.

Üröm az örömben, hogy még idén is LCD kijelzőt kap az XR utód, ráadásul a Liquid Retina, azaz a 4S-nél bevezetett pixelsűrűség is marad a régi. Az X óta ismeretes Super Retina tehát csak az XS utódokat érinti majd, de cserébe mindhárom készüléknél várható egyfajta Face ID 2.0, ami a tavalyi minimális javuláshoz képest egy sokkal gyorsabb és megbízhatóbb arcfelismerést hoz végre világunkba, ami az Androidosok 2D-s megoldásával is képes lesz sebességben felvenni a versenyt.

Szinte biztos, hogy idén már USB-C-re váltanak az iPhone-ok, csak az a kérdés, hogy a kábel mindkét végére igaz lesz-e ez, vagy az egyik megmarad Lightning? Szerintem előbbről lesz már itt szó, de USB-A-s átalakítót mindenesetre érdemes lehet csomagulniuk majd a dobozba, hogy az embereknek legyen idejük megszokni ezt az átmenetet. Mindez különben azt is jelenti, hogy az Apple egyelőre nem tervez kizárólag vezeték nélkül használhatóvá tenni az eszközeit, szemben az első Androidos próbálkozásokkal. Ez nem meglepő, még az AirPower is csak másfél év csúszással kerül végre piacra, a stabilitásával és értékével kapcsolatban pedig lehetnek még kérdéseink.

A szivárgások egyelőre nem beszélnek róla, de kizártnak tartom, hogy ne érkezzen 6 GB RAM a Max készülékekbe. Az elülső szenzorsziget viszont biztosan zsugorodik, és nem mellesleg nagyobb felbontást kap a rég nem frissült selfie kamera. És a lényeg: az új kamera design egyben az egyéb alkatrészek új elrendezését is magában foglalja, ezzel pedig több hely lesz az akkumulátornak. Végre!

Szeretnétek egyéb hírekről is hallani? Facebookon nem csak ezekről írok, de időről időre szavazással is kifejezheted véleményed egy-egy termék vagy szivárgás kapcsán!

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr5814603852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gtusa 2019.02.07. 15:28:39

Annak idején a Nokia sem vette észre, hogy elmegy mellette a világ.
R.I.P.
süti beállítások módosítása