Mennyire jósolható meg az Apple felhozatala?
2018. szeptember 13. írta: Almás Jóska

Mennyire jósolható meg az Apple felhozatala?

apple-crystal-ball-apple-logo-wide.jpgAhogy elnézem, mindenki elégedetlen a tegnapi Apple keynote-tal. Érthető, szinte semmit nem mutattak be a várt termékekből és az a kevés is alig hozott újítást, hiába próbálták innovációként lenyomni a torkunkon. Az idei termékbejelentések viszont egyértelműen nem értek még véget. Nem, nem fog az iPad, a Mac mini és az új MacBook jövő évre csúszni, csak szinte biztosan tart az Apple egy, egyébként nem különösebben ritka plusz eseményt is október második felében. Bőven lesz még itt izgalom és hát, lássuk be, a jövő ennél csak izgalmasabb lehet. Na, de akármennyire untuk is a fejünket, muszáj mérleget vonni, hiszen ez elvileg egy Apple jósda

Kezdjük azzal, amiben tévedtem.

  • Elég biztos voltam benne, hogy az idei iPhone-okat nem XS-nek, pláne nem XS Max-nek fogják hívni. Újdonság volt idén, hogy valakik előre meg tudták szerezni ezt az infót, mert – ha jól emlékszem –, tavaly óta már a hivatalos bejegyzéseket, ahol az Apple a hatóságoknak bejelenti az új termékeket, titkosítják. Ezért hitte anno kb. mindenki, hogy a sima X-et 8-nak, a 8-at pedig 7S-nek fogják hívni.
  • Hiába ugyanúgy a nevekhez tartozik, külön kiemelendő, hogy nem érkezett új SE. Pontosabban érkezett, de Xr néven, ami sok dolgot felborít. Ha SE néven érkezett volna, akkor biztosak lehettünk volna abban, hogy nem fog frissülni jövőre. Az eredeti pletykák a jövő évi telefonokra vonatkozóan ezt meg is erősítették, hiszen elvileg 2019-re csak OLED kijelzős telefonokat kellene, hogy kapjunk. Ezzel szemben érkezett az Xr, amihez külön LCD-t gyártottak és még új nevet is adtak a pontosan ugyanolyan felbontású kijelzőnek, mint a 8-as iPhone-é volt, Liquid Retina. És épp ez az: lenne-e értelme egy új kijelzőt kifejleszteni, hogy aztán dobja az Apple a következő évben? Nekem nem úgy tűnik, és ami a legszomorúbb, hogy ezt újabb pletykák meg is erősítik, miszerint még sincs kőbe vésve, hogy 2019-ben kizárólag OLED telefonok érkeznének.
  • Nem jött három kamerás iPhone és a megapixelek száma is maradt. Ez egy korábbi pletyka volt, ami teljesen beleillett volna az utóbbi évek mintázatába, miszerint minél nagyobb egy telefon, annál több rajta a kamera. De ezt egyrészt az Xr felborította, másrészt lehet, hogy az Apple csak jövőre tervez ekkorát újítani, most elég neki a méret növelése az eladások növeléséhez.
  • Ming-Chi Kuo az utolsó napokban bedobta, hogy valószínűleg nem lesz se gyorstöltő, se USB-C semmilyen formában az idei iPhone-oknál és ezt egyszerűen elképzelhetetlennek tartottam. Szerintem mondjuk most is képtelenség, pláne ezekkel az árakkal.
  • Elvileg nem érkezik horizontális Face ID sem, bár az iPad Pro (vagy már ez is Max lesz?) bejelentésére még várnunk kell. Ott nagyobb problémát okozna a hiánya, szóval éppenséggel elképzelhető, hogy későbbi frissítéssel adják hozzá a funkciót. Mindenesetre fogy a remény.
  • Árak. Nem én találtam ki azokat, amikről írtam korábban, de a szivárogtatók és így én is mindent alábecsültem.
  • Az iPhone 7 megmaradt a kínálatban. Ezzel nem tudok egyetérteni, de a logikába sajnos így is beleillik. Eredetileg azért gondoltam, hogy felesleges benne hagyni, mert ezzel az iPhone kizárólag vezeték nélküli töltéssel bíró telefonokat árulhatott volna. Valószínűleg pont a fent említett árak miatt hagyták benne mégis, mert különben $600-ról indult volna a legolcsóbb készülék is, ami ezek szerint túl magas.
  • Apple Watch tekintetében jóval nagyobb a kijelző méretnövekedése, mint várta volna bárki (a 15%-os infó szintén szivárogtatóktól jött) és továbbra is kizárólag az Apple saját Watch Face-ei használhatók.
  • A többi termékkel kapcsolatban semmi biztosat nem tudunk, de abban mindenesetre tévedtem, hogy nem fogja szétbullshitelni a szeptemberi eventet az Apple, hanem bejelent annyi terméket, amennyit csak lehet.

Miben volt igazam?

  • Kizártnak tartottam, hogy iPhone 9 és 11 legyen a két új telefon neve és ez igaz is volt. Különösképpen, hogy egy nappal a 9/11-es terrortámadás emléknapja után volt a bejelentés. Ez azért fontos, mert az Xr és Xc elnevezéseket mindenki valószínűtlennek tartotta, és helyette mindenki 9-ként emlegette a később Xr-re keresztelt változatot.
  • Nem érkezett új 4”-os SE, se semmilyen telefon iPhone 7 hardware-rel. Anno ezzel kezdődött a blog és igazság szerint erre a jóslatra vagyok a legbüszkébb, hiszen hetekkel a legelső pletykák előtt megírtam, hogy ez a projekt halott. Ezzel kapcsolatban tényleg világelső volt a blog.
  • Az olcsóbb (mint kiderült, Xr) is megkapja az idei csúcskészülékek processzorát. Ezzel kapcsolatban is sok pletyka röppent fel, egyesek a sima X, mások az iPhone 7 prociját várták.
  • Még nem lehet biztosan tudni, de az árakat elnézve tényleg valószínű, hogy az Xs messze lemarad majd eladásban az Xr és az Xs Max mögött.

A telefonok méretét, processzorát, satöbbit a szivárogtatóktól szedtem, tehát azt nem tudom a magam sikereként feltüntetni, hiába bizonyultak igaznak. Mire a blog elindult, már szinte minden hasonlót kiszivárogtattak, így ami kérdés volt, csak abban tudtam saját verziót összeállítani. Végül aztán kétszer annyi dologban tévedtem, mint amiben igazam lett, ugyanis jóval gyávább volt az Apple, mint vártam. Ezt kezdőként pláne be merem vallani, viszont a blog robog tovább, csak most már kicsit máshogy, tanulva a hibákból.

Az eddigi, konkrét jóslatokkal szemben mostantól beavatlak titeket a mögé is, hogy milyen logika alapján várok változást a jövő évi felhozatalban. Ezzel egyrészt megnyílik a köztünk folyó párbeszéd lehetősége, így a kommentek közt könnyebben megvitathatjuk, hogy mit mennyire tartotok valószínűnek. Másrészről ezzel nem a „megmondó ember blogjává”, hanem egy olyan platformmá alakul az Almás Jóska, ami nagyon hiányzik Magyarországról: az, hogy akiket érdekelnek a legújabb pletykák és szivárgások az Apple (vagy akár más cégek) még meg nem jelent termékeiről, egy saját fórumra leljenek, ahol hozzájuk hasonlókkal elmélkedhetnek és próbálhatják kiszűrni a valóságot az ellentmondásos infókból. Az iskolában eltanult frontális informálás helyett sokkal inkább a közösségre szeretném fektetni a hangsúlyt. Ez persze akkor lesz a legérthetőbb, ha már a gyakorlatban is alkalmazzuk, de erre sem kell már sokat várni.

Addig is, ha követnél Facebookon, itt teheted meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr5614238501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2018.09.14. 11:47:56

Kedves Almas Joska. Az almas termekek (bar ezt a rajongok soha nem fogjak bevallani, hiszen akkor a maguk donteseit kene revidialni) mindig is tularazott volt, de az elejen meg hasznalhato. Az elmult evekben viszont kifejezetten SZAR termekeket gyart kurva dragan. Innentol kezdve epeszu ember nemhogy nem vesz, de nem is foglalkozik vele.
süti beállítások módosítása