Lesz-e mégis iPhone SE 2?
2018. október 09. írta: Almás Jóska

Lesz-e mégis iPhone SE 2?

iphone-se2-render-ben-geskin-3d-cad-2-680x450.jpgÉn voltam az első, aki azt mondta, ez egy hülyeség: az Apple egyszerűen nem fog kiadni új SE-t a 4"-os telefon házában. Hittem, hogy az XR lesz majd lényegében az új SE és sokat nem is tévedtem. Az egyetlen és legfőbb különbség, ami miatt sokan panaszkodnak az idei felhozatalra, a méret. De lehet, hogy jövőre mégis beteljesül sok iPhone-os álma. Félig.

A logika mögött az áll, hogy az elmúlt két évben három iPhone mutatkozott be a szeptemberi keynote-on, emiatt pedig idén sincs kizárva, hogy érkezzen valami meglepetés az amúgy tudhatón túl. Persze érthető lenne egy megújult XR is, de jelenleg ezt a flagship telefonoktól a kijelző különbözteti meg, ha pedig ezt elveszik, akkor aligha lesz létjogosultsága egy ilyen telefonnak. Merthogy jövőre szinte biztosan elhagyja az Apple az LCD-t az ősszel bemutatott telefonoknál.

Ebből viszont az is következik, hogy a még esetlegesen Liquid Retinás új telefont kidobja az Apple az éves ciklus felénél (ahogy azt tette az SE esetében), ha érkezik. Ha nem teszi, akkor OLED kijelzős telefon jön. De miért nem idén jött?

Azért, mert túl nagy lenne a szenzorsziget. Jövőre ez várhatóan csökkenni fog, a kisebb notch pedig kisebb telefont is megenged. Nem feltétlenül 4"-t kell ez alatt érteni, de így is jócskán alá lehet menni az újakhoz képest, amiknél 5,8" a legkisebb opció. Ezek alapján szerintem a legvalószínűbb egy őszi bejelentés kávamentes OLED-del. (Már ha érkezik egyáltalán.)

Az SE sikere viszont nem csak a méretén, hanem a szokásosnál jóval alacsonyabb árán legalább annyira múlt. Konkrétan olyan kereslet alakult ki a telefonra, hogy a megjelenés után a 64 GB-os ára lecsökkent a 16 GB-oséra. A TrueDepth viszont már önmagában is, de OLED-del együtt várhatóan különösen megemeli az árcímkét, szóval aki egyszerre várja az új SE-t és közben a pénztárcabarátabb árat, az könnyen csalódhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr4714288861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.10.09. 19:04:13

Én valahogy nem arra emlékszem, hogy mennyire olcsó volt az se amikor megjelent. Valami 180ezer volt az ára.

És ha agyonvernek akkor sem értem az apple-t. Lenne rá kereslet, és nem csak a mérete miatt. De le lehet tenni anélkül hogy billegne, megáll az oldalán állítva és fektetve is. Marha szépek ezek a lekerekített szarok, de az SE nem esik ki a kezedből akkor sem, ha éppen csúszós a kezed, mert van éle.

ételizésítő 2018.10.09. 23:03:59

Az is hülye, aki ennyit kiad mobiltelefonra.
De még az is, aki 100 ezret.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2018.10.09. 23:05:55

De, a méret a lényeg. Egy csomó esetben sokkal jobb lenne egy kis telefont vinni magaddal... túrázni, futni, bicajozni, de akár csak egy séta a városban teló a zsebben... ezekkel a 6colos szarokkal hogy tudod ezt eljátszani? Sehogy.
Telen még ok, kabátzseb.. de... ah mindegy.
Amúgymeg a másik az egykezezés... miért nem lehet ma már egykézzel használni a telefont? (amugy az 5s/SE se volt egészen jó, mert normálisan tartva a hüvelykujj jobb felső élnél van.. míg az érintőgomb lent középen..)
Én majd egy évig használtam egy ilyet, de... vízbeejtettem. :D
Ja és persze mindez igazán akkor lenne fasza, ha android futna rajta... de abban is csak a leggagyibbak vannak már 5collosban, azalatt meg semmi.
:(

Travis007 2018.10.10. 01:51:58

Van egy jó normális méretű Androidos telefon, pontosabban már csak egy jó normális méretű telefon van, Sony Xperia XZ1 Compact 4,7 inches kijelzővel. Ráadásul vízálló ha legközelebb megint vízbe akarnád ejteni. Az újabb XZ2 Compact már túl nagy és úgy néz ki mint egy szappan. Az XZ1 szögletes és remek forgása van. Én nemrég cseréltem le az iPhone SE-met a Sony-rá mert az Applenál semmi normális méretű telefon sincs. Nekem az iPhone 8 már túl nagy és nem is néz ki túl jól. Ezek az újak meg még rosszabbak.

ComLo 2018.10.10. 07:20:24

@B-road: Öszintén, én nem igazán tudnék elképzelni olyat, akinek az IOS-nél sokkal nyomósabb érve lenne Iphone-t venni.
Jó minőségű kamera? Sokkal jobbat találni már máshol!
Jó ár/érték arányú hardware? Szintén sokkal jobbat találni!
Miért venne Android-al valaki egy Iphone-t? Komolyan érdekel a véleményed erről. Hacsak az OP rendszer tetszik jobban, megértem, de akkor minek ezt a hardware-t venni, mikor a "másik oldalon" sokkal bőségesebb, és job ár/értékű a választék.
Az Iphone-ok (szerintem) legnagyobb előnye pont az IOS, ami egyszer, baromi felhasználóbarát, kiforrott, és kényelmes (ez szubjektív), valamint más Apple infrastruktúrával használva (Macbook, Imac, Ipad, Airport stb stb) a legkompatibilisebb és legjobb választás.

alalala 2018.10.10. 08:43:30

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "le lehet tenni anélkül hogy billegne, megáll az oldalán állítva és fektetve is. (...) nem esik ki a kezedből akkor sem, ha éppen csúszós a kezed, mert van éle."

Egyetértek. Meg hozzátenném még, hogy megfelelő a mérete is, ezért egy kézzel is tudom kezelni. Igaz ezzel a problémámmal valószínűleg egyedül vagyok, mert az összes ismerősöm váltig állítja, hogy az övét is lehet. Mindenesetre én bűvészkedés nélkül nem tudom a nagy telefonok felső részét tapogatni.
A mostani 5 éves telefonom kezd már használhatatlanná válni (üzletpolitika ugye...), jó lenne, ha megjelenne egy új kiadás ezzel a designnal.

bElannaTorres 2018.10.10. 10:45:21

Vagyunk páran akiknek direkt nem kell az oled, ha így lesz ahogy írjátok nekem rossz hír. Nincs bajom a kicsi telefonokkal, de maradhatott volna egy normális méretű is LCD -vel.

effendi79 2018.10.10. 14:32:05

" Konkrétan olyan kereslet alakult ki a telefonra, hogy a megjelenés után a 64 GB-os ára lecsökkent a 16 GB-oséra. "

Ez a mondat értelmetlen. Ha valamire óriási a kereslet, akkor nem csökkentenek árat. Árat pont ellenkezőleg akkor csökkentenek, ha nincs rá kereslet.

A témához szólva én is sajnálom, ha nem lesz utódja, engem még a kávák sem zavarnak, bár el tudnék viselni a mostaninál vékonyabbakat.
Az sem zavarna, ha nem a legújabb rendszerchip menne bele (ahogy az SE-be sem az akkor aktuális ment).
süti beállítások módosítása