Tech-novella II. rész
2019. április 01. írta: Csősz Roland

Tech-novella II. rész

Digitális fétisek

digital-fetish.jpgA novella olvasása csak az első rész után ajánlott.

Ejh, de régen vágyok már erre. Barcelona versus Manchester United. Gyerekként mindig a TV előtt ülve reméltem, hogy egyszer lesz elég pénzem elmenni egy rangadóra, és most azzal a jól eső gondolattal kopogok a fiam ajtaján, mintha még mindig nyolcéves lennék. Útközben is erről álmodozom, és élvezem a MU mezesek örvényét, ami egyre csak sűrűbbé válik, ahogy közeledünk a New Traffordhoz.

Ámulok az építészet e modern csodája előtt, mert az, ahogy ez a stadion kinéz, számomra egyet jelent a soha el nem érhető jövővel. A színes technológia és a beton szürke rigidségének szemet gyönyörködtető hibridje tíz éve még teljesen elképzelhetetlen lett volna. Rém kíváncsi lennék, vajon mi és hogyan tartja ezeket a lehetetlen alakzatú falakat, de Laci tovább rángat, én meg nem ellenkezek. Belülről éppúgy lenyűgöz az épület, de a vörös és citromsárga, fölfelé ágazó indáknál pontosabb kifejezést nem találok arra, amit itt látni lehet. Néhol fel-felbukkan egy ördög fej, ami rögtön egybe is olvad a többi dísszel. Nem tudom eldönteni, hogy mi igazi, és mi az, amit csak hologramként vetítenek.

Aztán megtalál az első kellemetlen élmény. Amíg keressük a székeinket, a kezünkbe nyomnak két szemüveget, mint anno a moziban. Hiába próbálom fel, semmi. Böködöm Lacit, hogy ez meg mi. Ő megint elcsodálkozik rajta, hogy mit nem értek, de két pillanat múlva már a fejét fogja, és annyit felel, maradjon csak a fejemen, majd meglátom.

A meccs néhány perc múlva kezdődött, óramű pontossággal. Ez már önmagában is újdonság. Közben a fejemen a szemüveg, és még mindig nem értem, minek. Kissé kiábrándít, hogy egy nevet sem ismerek a kedvenc csapatomból, de még a katalánok közül sem, mégis izgalommal tölt el minden egyes pillanat, amikor a Manchesterhez kerül a labda. Az egyikük, valami Nachoz vagy ki, kapura lő, már repül a gól, ez itt Schrödinger labdája, mondom magamban, de aztán landol, pattan egyet, és a kapus ráveti magát. Gyönyörű, feledhetetlen rúgás, gondolom épp, amikor a szemüveg jobb lencséjén megjelenik a lassított visszajátszás képe.

Én közben látom ballal a folytatást, de ez a rohadt ismétlés nem akar leállni, újabb és újabb szögből mutatja ugyanazt. Megbököm tenyérrel, erre abbahagyja. Hál’ istennek a kütyük változnak, de javítani még mindig ugyanúgy kell őket. Azért még bosszankodom tovább magamban, gólt is kapunk, de én az egészről lemaradok, mert ezen a vackon jár az agyam. Lekapom magamról, akarja a franc látni, hogyan vernek szét minket.

Félidő után mégis visszaveszem, mert Laci a szünetben megmutatta, hogyan kell kikapcsolni a visszajátszást. Van benne mindenféle funkció, még a végén lehet, hogy megszeretem. A kedvencem, azt hiszem, a nagyító lesz. Igen, ez így tökéletes, a szükséges teret belátom, de a részletek sem bújhatnak el előlem. És akkor meglátom, hogy minden játékos karján van egy okosóra, vagy valamiféle színváltós karperec. Mindegyik világít, mindenkinek másképpen: néha fel-felvillan, másoknak állandóan pirosan vagy zölden fénylik a karján. Eleinte nem értem a dolgot, aztán feltűnik némi szabályosság a színekben, meg abban, hogy éppen mi történik a meccs alatt. Külön színt kap a támadás, a védekezés, megint mást a passzolás és az, ha gyorsabban kezd valaki futni. Sőt, még egy érdekesség: előbb jön a szín, és csak utána a hozzá passzolt esemény. Rájövök, hogy ez valamiféle utasítás, keresem is rögtön az edzőket, akik régen mindig a pálya széléről ordibáltak. Most is ott vannak, de ülnek, bent a hangszigetelt kis padjukon. Szemükön szintúgy szemüveg, kezükben meg egy tablet. Szóval onnan adják ki az utasításokat… mint gyerekkorom futball menedzser játékaiban.

A mérkőzést emiatt már inkább szemüveg nélkül nézem végig, de hébe-hóba próbálok azért sorstársakat találni, mindhiába. Mi is ugyanolyan nyomorultak lettünk, mint a hajlékonyak az utcán. Az eredmény 3:2, nekünk. Valahogy nem tudok örülni ennek sem, és látom, hogy Laci is kezdi unni a fancsali képemet. Elnézését kérem, mert tudom, hogy mindent megtett azért, hogy nagyszerű napom legyen már rögtön a legelső, amit a kórházi ágyon kívül töltök, de nekem még sok egyszerre a világ. Talán majd holnap, most pihennem kell. Felajánlja, hogy hazavisz, de én inkább sétálnék. A város annyira még nem változott, hogy magamtól közlekedni se tudjak, morgom félhangosan, bár igazamra én is csak útközben jövök rá.

Húsz éves korom körül felhagytam a TV nézéssel, de most bekapcsolom, hátha javult azóta a helyzet. Rákapcsolok az Apple csatornájára, ha már ilyen is van, de ez is épp olyan mint a többi egykor, csak net kell hozzá, nem kábel. Na nem baj, rábökök egy filmre véletlenszerűen, nekem egy cím sem mond semmit. A győztes a Tabu, és ahogy elnézem, gép előtt ülő vézna, kövér, fekete és ázsiainak tűnő informatikusok beszélnek ír akcentussal, rettentő kínosan. Alig várják, hogy hazamenjenek, aztán vágókép, majd mutatják, ki mivel foglalatoskodik az otthon sötétjében.

Az első delikvensre ez utóbbi szó szerint igaz: teljesen behúzza a függönyöket, aztán leül a gépe elé, és keresni kezd. Csak táblázatokat meg egyéb értelmetlen adathalmazokat látok, de a srácnak, ennek a göndör hajú, vastagkeretes csődtömegnek egyre csak fokozódik tőle az izgalma. És én az első percben még elhiszem, hogy meg akar hackelni egy rendszert, azért ez a titkolódzó sötétség, de aztán belenyúl a nadrágjába, és a kiválasztott adatbázisban bekapcsolja az automatikus görgetést…

Szokták mondani, hogy nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ezzel én is így vagyok, de mindenféle átvitt értelem nélkül. És félek. Rettegek attól, mi vár az új fétisek korában, és bele sem merek gondolni, mi lett a nőkkel, vagy legalább a szexrobotokkal… mi lett a sporttal, és mi lett általában a szórakozással. Látom a szépet, most is lenyűgöz a haladás. De árulja már el nekem valaki: emellett a sok inger mellett a lelkünket mikor küldjük korrepetálásra, hogy felzárkózhasson a világhoz?

A szerző első könyve, az Egy tolvaj naplója már kapható az Apple Books és Google Play webáruházakban.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr2514729979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.