Amiről Tim Cook nem beszélt az iPhone szülinapján
2019. január 29. írta: Almás Jóska

Amiről Tim Cook nem beszélt az iPhone szülinapján

reszveny.pngMost hagyjuk a Qualcomm botrányt és annak következményeit, mert nem ez a témánk. Viszont egyre többen hangoztatják, hogy az iPhone-ok kora lejárt. Hogy ma már ugyanolyan tudású telefonokat tudsz venni fele, vagy harmadannyiért más gyártótól, mert ők sokkal kevesebb hasznot tesznek rá. És míg a profit rész valóban igaz a kínai gyártók nagy részére, azért az összehasonlítás nem állja meg egészen a helyét. Ott van például a Face ID, amit úgy tűnik, egyedül a Sony fog tudni túlszárnyalni idén, két évvel annak megjelenése után. A közönség azonban nem örült neki túlzottan: a notch miatt sokan visszasírták a Touch ID-t, ráadásul gyűrött arccal ágyból YouTube-ozni is nehezebb, ha előtte ki kell bújni a párnák takarásából. Szemben az ujjlenyomat olvasóval, amit a Face ID érkezése után fél évvel már láttunk is működni.

Nem mintha az Apple nem lenne képes hasonlót gyártani, de az iPhone X érkezésekor még biztosan nem állt erre készen a technológia. Sőt, ma sincs igazán: a kijelzőbe integrált leolvasónak akkor lenne igazán értelme, ha a képernyő bármely részére helyezhetnénk az ujjunkat. Ez egyelőre prototípus szinten működik csak egy-egy gyártónál, tehát lehet, hogy mégse hibázott akkorát az Apple.

Viszont lehet-e, hogy a jelenlegi iPhone-ok nem hogy nem nyújtanak eredeti megoldásokat, de egyenesen le vannak maradva? Elvégre idén már 10-12 GB RAM-mal érkezik némely Androidos telefon, a kameralencsék száma pedig közel sem állt meg a háromnál, amit az Apple még el sem ért egyelőre.

Sokan mondják, hogy az iPhone 7 és 8 közötti ugrás volt az egyik legkisebb, számok alapján mégis legnagyobb. Mégis, az X tavalyi frissítésekor egyértelműen megmutatkozott az, hogy míg az első tíz évben működött az évi egy tuning, illetve kétévente történő megújulás, addig ez a következő tízben nem lesz tartható. Mivel az iPhone adja az Apple bevételének kb. 60%-át, nélkülözhetetlen számukra annak a tudatnak az elültetése, hogy ők a legjobbak. Viszont a korábbi néhány kompetitorral szemben ma már újítók egész garmadájával kell felvennie a versenyt, akiket nem köt semmilyen hagyomány azzal kapcsolatban, hogy mikor dobhatják piacra a következő készüléket.

Sőt, úgy tűnik, bizonyos dolgokban már konkrétan megelőzik az Apple-t. Most például két napon belül bejelentettek két telefont is, amin nincs többé csatlakozó. Emlékeztek, mennyien féltek attól, hogy az Apple hamarosan ezt is eltüntetheti? Persze nyilván efelé tendálunk, de még nem igazán érett meg a dolog szerintem sem, még ha elvileg lehetséges lenne is.

Az Apple egy lassú cég. Lassú, de biztos terveken csücsül, amiket viszont baromi nehéz gyorsan módosítani. Ezért lesz sokaknak az idei telefon felhozatal is csalódás: a harmadik kamera a Max modellen nem hiszem, hogy elég csábító lesz azoknak, akik már egy éve ezt használják Androidon. Persze főleg azért, mert valószínűleg nem fogják tudni, miért is lesz jobb vagy másabb az Apple megoldása. És ott van továbbra is az LCD modell, ami még akkor is drága lesz, ha leereszkedik arra a szintre, amennyiért annak idején a csúcsmodelleket adták ($650). Már ha egyáltalán engedik lentebb esni az árakat.

Valaminek muszáj változnia. Vagy gyakrabban kell új telefon, vagy az éves frissítéseket kell látványosabbra tervezni. Valami muszáj, mert a kis halak előbb-utóbb felzabálják az egyre telítettebb piacon a nagyot.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr714589432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.30. 11:49:39

A notch szerintem bazi randa, ez a face id meg olyan dolog, hogy ha nem lett volna előrángatva a hajánál fogva, a lőtéri kutyának nem hiányozna, szerintem pont olyan fejlesztés, ami önmagáért létezik, a gyakorlatban teljesen mellőzhető, helyettesíthető. Persze el lehet adni őrült innovációként, de az ujjlenyomat olvasó sokkal egyszerűbb és biztosabb dolog. Apple telefonért meg fizessen a kétanyjú ember negyedmillió forintokat.

midnightcoder2 2019.01.30. 12:11:08

Oldschool cuccokkal nehéz early birdes árakat kifizettetni. Az innováció rég a droidos oldalon van már, lásd amoled, nagy képernyõ, összehajtogatható telefon. Az Apple pedig egyre lassabban kullog a mezõny után.

vladx 2019.01.30. 13:17:07

Az egyetlen ok amiért iPhone-t használok hogy ez olyan atom stabil amilyen még egyetlen droidom se volt. De egyetértek , az Applenek ki kell valamit találni ha életben akar maradni meg hogy valaha is lecseréljem a 7plus-t :)

midnightcoder2 2019.01.30. 13:25:07

@vladx: A xiaomi redmini 3 note-om is atomstabil immár több mint 3 éve, és került vagy a negyedébe mint egy IPhone. És még ma is ugyanúgy 3-4 napig húzza az akksi mint új korában.

nemecsekerno_007 2019.01.30. 14:10:11

20 éve Mac-en dolgozok, de az utóbbi 5-6 év elég szánalmasra sikerült a cégnek. Pont olyan cég lett mint amilyenek ellen Steve Jobs harcolt. Most már szinte csak játékszeteket gyártanak, mert a mobil/tablet az gyakorlatilag az, az asztaliakat/bookot lesz@rják, nulla innováció.

2019.01.30. 14:19:47

Az okostelefonoknál arra kell vigyázni, nehogy okosabbá váljanak mint ti!

midnightcoder2 2019.01.30. 14:44:27

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: Ennek a szakálla azért már lassan körbeéri a bolygót.

midnightcoder2 2019.01.30. 14:47:27

@nemecsekerno_007: Az igazi játékszerek a régi MacOS-ek voltak mielõtt Jobsék magukévá tették a BSD kernelét. A windowson vonalon már rég volt multitask a 3.1-ben is (ha kooperatív is) míg a mac-nál az volt az egetverõ újdonság hogy el lehetett indítani két programot úgy, hogy az egyik az elõtérben futott, a másik meg a háttérben állt.

nemecsekerno_007 2019.01.30. 17:28:26

@midnightcoder2: OSX-től volt nagyon jó a rendszer, munkára tökéletes, mostanában kezdtek el baromságokat belepakolni.
Nyílván fejlesztőként máshogy áll hozzá az ember, de felhasználóként az kell, hogy működjön. Gondolom a fejlesztőknek sem olyan az autója amit havonta kell bütykölni.... :) Nincs mindenkinek autószerelő felesége :D
süti beállítások módosítása