Záporoznak az Apple pletykák
2019. január 23. írta: Almás Jóska

Záporoznak az Apple pletykák

iphone2019render.jpgÉrtekezzünk egy kicsit, mi történt az elmúlt időszakban, mert mióta legutóbb foglalkoztunk az első iPhone XI renderrel, azóta már nem kevés update érkezett, nem csak ezen a téren. Az egyik legfontosabb az az információ, hogy a négyszögletes kamera kivágás már biztosan elérte a prototípus szintet, viszont nem az egyetlen. Érkezett azóta több egyéb render is, ahogy azon is elég sokan gondolkodnak, hogy vajon a középre tett kamera koncepciója győzedelmeskedik-e majd. Érdemes hozzátenni, hogy ez utóbbinál egy, a megszokottnál gyengébb flashre számíthatunk, ami viszont korántsem jelenti, hogy a sötétben készült fotók minősége romlana, sőt. Ezt egyenesen annak megerősítéseként vehetjük, hogy érkezik a szoftveresen megoldott éjszakai mód, amit a harmadik kamerával még stabilabbá tesznek. Legalábbis reméljük, hogy így van, mert sajnos kitelik az Apple-től, hogy végül ezt csak a Max széria sajátjává teszi.

Bizony, a harmadik hátulsó kamera csak a legnagyobb méretű készülékekre érkezik. A jelenlegi XR egy lencsés setupja kettőre duzzad majd, az 5,8"-os iPhone XI így még nagyobb konkurenciára számíthat. Az még egyelőre nem tisztázott, hogy az elülső kamerák duplázása szintén csak a Max, vagy a "normál" változatban is várható-e, de szerintem mindenképp érdemes lenne beépíteni, hogy legyenek ténylegesen elérhető plusz funkciók a drágább készülékben a "budget" verzióhoz képest.

Ennek egyetlen akadálya az lehet, ha a notch biztosan érkező zsugorodása mellett ez nem kivitelezhető. El tudok képzelni olyan forgatókönyvet, hogy csak az XR utód szenzorszigete zsugorodik, míg a többieké marad a mostani, csak hogy beférjen az a bizonyos szélesebb látószögű lencse.

Közben nem csak a szeptemberi megjelenésre készül viszont az Apple. Az AirPower elvileg január 21 óta gyártás alatt áll, ami megerősíti a március-áprilisban várható zenei event érkezését. Az itt bejelentésre kerülő termékek közé eddig két fülhallgatót és két HomePod-ot tettünk, de most úgy néz ki, az utóbbi termékkategória bővülése még váratni fog magára. Cserébe kapunk új iPod-ot, aminek értelméről lehet ugyan vitatkozni, de azért nem válna a cég hátrányára.

A WWDC-n az iPadeken különösen időszerű, de az iPhone-oknál is lassan halaszthatatlanná váló design váltás, ami az iOS 13-ban csúcsosodik majd ki, egyben hardveres bejelentést is hoz magával. Legalábbis ha jut majd idő a TV szolgáltatás elindítása és az Apple TV megpecsételése mellett még ilyesmire is, akkor már júniusban érkezhet az iPad Mini 5.

Hogy aztán az év második fele mit tartogat, még kissé kérdéses: nincs hírünk az Apple Watch Series 5-ről, sem az iPad Pro megerősített kiadásáról. Az iPad 7 érkezhet ugyan, de értelme még nem tisztázott, a többi bejelentés pedig, mint tudjuk, kifejezetten a Pro felhasználókat igyekszik majd megszólítani.

Szépen elterveztek mindent, csak kár, hogy kicsit túl előre. Reméljük, ez is elég lesz ahhoz, hogy újra felkeltse az emberek érdeklődősét. Én mindenesetre szólni fogok.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr2014584324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemFáZoltán 2019.01.24. 19:36:04

Kedves Almás Jóska! Ha iMac-et szeretnék venni, szerinted várjak még vele? Szerinted lesz egyáltalán 2019-es modell? Ha igen, szerinted mikor? Te hogy látod, mennyi rá az esély, hogy bemutatják tavasszal? (Őszig nem akarok várni a vásárlással.) És lesz benne valami olyan újdonság, amire érdemes várni?

NemFáZoltán 2019.01.24. 19:44:33

Kedves Almás Jóska! Szerinted, ha iMac-et szeretnék venni, akkor várjak még vele? Mit gondolsz, egyáltalán lesz 2019-es modell? És ha igen, vajon tavasszal bejelentik? (Nyárig, őszig már nem igazán akarok várni vele.) Lesz -e szerinted annyi újdonság, amiért érdemes lenne várni?

Almás Jóska 2019.01.24. 22:26:25

@NemFáZoltán: Elég súlyos frissítések érkeznek idén iMac-ekbe, mind a külső designt, mind belsejét tekintve. Hardveresen valószínűleg kilencedig generációs Intel procik érkeznek, a házat pedig várhatóan egy jóval keskenyebb kávásra cserélik, ami miatt a most vásárolt gépek hamar ódivatúnak hathatnak, legyenek akármilyen erősek is. Ennek fényében - még akkor is, ha a külső megújulás éppenséggel átcsúszhat jövő évre - én megvárnám azt őszt, de ha ez neked nem fér bele, akkor nincs mivel meggyőzzelek, mert azelőtt legfeljebb csak iMac Pro frissítés várható. Ennek fejében valószínűleg most fogsz gépet venni, ehhez egy jó tanács: a RAM-on semmiképp sem szabad spórolni, nem jössz ki jobban, ha utólag rakatod bele.

NemFáZoltán 2019.01.25. 07:59:39

@Almás Jóska: Köszönöm szépen! Azt hiszem hallgatok rád, és várok még vele. A 2012-es Mac Minimet szeretném lecserélni. Gondolkodtam az új Mac Mini + 4K monitor kombón is, de azt hiszem az érzelem győzött az értelem fellett és az iMac mellett tettem le a voksot. Remélem mihamarább bemutatják az új iMacet!

Almás Jóska 2019.01.25. 15:27:32

@NemFáZoltán: Épp amiatt várható max másfél éven belül egy újítás design téren, mert a Mac minihez és Mac Pro-hoz már biztosan érkezik egy saját kijelzője az Apple-nek, ami valószínűleg az alapját adja majd az új iMac design-nak is. Szóval lehet érdemes ezt az ötletedet is megtartanod, de a kijelzőt szintén csak ősszel jelentik majd be (és remélhetőleg árusítják is majd azonnal). Lehet, hogy így olcsóbban jössz majd ki, miközben látszólag szinte ugyanazt kapod ;)