Meg is van a következő iPhone botrány
2018. szeptember 27. írta: Almás Jóska

Meg is van a következő iPhone botrány

trudepth.jpgEz most egy kicsit furcsa lesz. A kijelzőn lévő zöld csíkok, elhajló házak és kikapcsolódó telefonok után aligha tűnik komoly problémának az új XS széria „tragédiája”, de az Apple minden szándéka ellenére nagyot hibázott, azzal, ahogy az Androidos konkurenciát próbálta másolni. Mert a kopizással önmagában nem lenne nagy gond, csak legalább ne félmunkát végeztek volna... Úgy tűnik, az idei évet se ússzuk meg iPhone gate nélkül.

Szóval kiderült, hogy az új iPhone-ok elülső kamerájába beépített beauty mode van. Ez annyit tesz, hogy amikor szelfizni akar valaki, akkor nem az eredeti színeket és részleteket örökíti meg a telefon, hanem egy szoftveresen feljavított verziót. Arc detektálás esetén (ami a TrueDepth kamera miatt nem túl nehéz) az indokoltnál jóval melegebb színekre vált át a kép, a bőr redői pedig porcelánszerű felületté alakulnak. Igazság szerint már csak a rúzs és szemfesték hiányzik a tökéletes insta-kamuhoz.

De miért baj az, hogy szebbek leszünk a fotókon? Egyrészt a tavalyi versenyben az iPhone X és a Galaxy S8 közt kamera terén épp az volt az egyik legfőbb különbség, hogy míg előbbi eredeti képeket rögzített, addig az S8 ezt „filmesítette”, mindenféle effektet használva varázsolta például a havat kékké a fehér helyett. Tényleg jól nézett ki, de a valóságot nem mindig jó ötlet eltorzítani, különösen, ha egy felvételnél fontos az eredeti színek megtartása.

Ez a különbség most félig eltűnt, mert bár a XS hátsó kamerája rossz fényviszonyok közt a színek megtartása mellett is messze jobb képeket csinál az X-hez képest, a szelfi kamera átállt a Samsung beauty mode-jára, csak épp ezt egyrészt az Apple sehol sem említi, másrészt nem ad módot a funkció kikapcsolásra sem. És itt a bökkenő: vajon az Apple azt akarja-e, hogy egyszerűen hozzászokjunk a hamis valósághoz és ezt így hagyja vagy netán a következő frissítéssel hozzáadja-e a hiányzó funkciót?

Szerintetek fog nyilatkozni az alma cég a beauty gate-ről? Nekem így is kezd kicsit sok lenni a folytonos magyarázkodás, jobb lenne csak szó nélkül pótolni, amit kell. Ha lájkolsz Facebook-on, többek között erről is értesülhetsz majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr5314266137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

temprasordog 2018.09.28. 12:06:52

Nem, az Apple nagyon is tanul, minden szart lenyom bármennyiért a vásárlók torkán. A vásárlók nem tanulnak.

bElannaTorres 2018.09.28. 12:21:08

Félek sok vásárlónak ez kell. Jobb napokon, jó fényeknél mindenki tud úgy kinézni mint a kicsit feljavított mása, ezért szívesen elhisszük hogy olyanok vagyunk mindig :))) én jobban örültem volna egy kapcsolható szepsegmodnak, de jelenleg nem érint mert nem cserélek i8 ról.

Dread Naughty 2018.09.28. 12:48:53

Amíg nem tudják elérni, hogy a számlámról levett pénz is csak harmad akkorának tűnjön a számlakivonaton, szerintem kurvára mindegy, hog ymit csinálnak...

igazi hős 2018.09.28. 13:05:14

Úgy emlékszem, pont a Samsungnál magyarázták el, hogy miért túl élénkek a képernyők és a fotók színei: mert ezt igénylik a felhasználók. Simán tudnák az amoled képernyőket valósághű színekkel szállítani. De egy tömeggyártó nem mehet szembe a tömeggel: ha élénk, a valóságtól eltérő képet akarnak a felhasználók, akkor azt kapnak. Az a maximum 5%, akit ez zavar, az úgy sem telefonnal fog fényképezni, hanem legalább egy MILC-cel. (És egy részük utána PS-ban megcsinálja ezeket a módosításokat, hogy "szép" legyen a kép.)

Etniez 2018.09.28. 14:25:47

@temprasordog: +1
@igazi hős: gyűlölöm az így módosított képeket, ráadásul azonnal kiszúrom.

tamask 2018.09.28. 15:45:21

Én már a beépített kaki emojikon is röhögtem a legutóbbi almás telefon kijövetelekor. Hogy ez legyen a selling point egy piacvezető, legdrágább telefonnál, az vicc. Most meg tipikus picsafotókat fog lőni a szelfikamera. Legalább ki lehetne kapcsolni... Tényleg nemnormális aki félmilliót ad ezért. Inkább vegyen 5 darab erős középkategóriás Xiaomi telefont a családnak abból a pénzből.

Akármiértis 2018.09.28. 17:57:30

Úgy tűnik az apple tudja kikről tud pénzt legyalulni. Ahogy előttem szóltak, az animojinál már érezhető volt hogy melyik korosztály vagy “életmódbeli” réteg lett a célközönség. A 3. telefont használom már tőlük, szeretem, jó és egyszerű. De félmilliáért egyre több baromságot kapni nem biznisz - legalábbis nekem. Ezt meg szerintem szoftveresen javítják majd. De értelme továbbra sem sok.

efi 2018.09.28. 19:08:41

És még a mikrofonba is a fülünkkel kell beszélni.

ubermeister 2018.09.28. 21:29:39

Aki szelfizik annyit is ér...