A legújabb Apple termék, amit mindenki utálni fog
2018. augusztus 28. írta: Almás Jóska

A legújabb Apple termék, amit mindenki utálni fog

mac_mini.jpgNagyon sokan várják az új Mac mini érkezését, ami több szempontból is fura. Ez a gép az Apple egyik legolcsóbb gépe és valószínűleg a Windows userek legjobb módja arra, hogy betekintést nyerjenek a MacOS világába, hiszen nekik amúgy is alap a saját periféria használata. Mindezek ellenére a Mac miniről szinte soha semmit nem hallani, és ennek nem az az egyedüli oka, hogy régen frissült már. Az se utolsó indok, hogy az Apple nem az olcsó termékeiről híres, ezt pedig nem nagyon igyekezett megcáfolni eddig hasonló termékek reklámozásával.

Az olcsóság persze relatív fogalom. A Mac mini ára lényegében ugyanaz maradt a megjelenése óta, emiatt pedig közel sem lehet olcsónak nevezni azt a hardware-t, amit pillanatnyilag vásárolni tudnánk az Apple honlapjáról. És persze lehet, hogy az újdonság varázsa miatt sokan le akarnak majd csapni rá elsőre, de elég lesz ránézni a csatlakozókra, hamar elmegy majd a kedvük.

A Mac mini-n ugyanis nem lesz más, mint USB-C Thunderbolt 3.0 kompatibilitással. Legalább négy ilyen csatlakozóval ellátják majd, de ne csodálkozzon senki, hogy mellette nem lesz hova bedugni egy jack-es fülhallgatót vagy épp az SD kártyát. Igazság szerint az is kérdés, hogy marad-e az Ethernet csatlakozó, de én a nemre teszem a voksom.

És épp ezért érdekes, hogy mennyien várják: eddig is alig ismerték, most megint bombázni fogják az Apple-t a csatlakozók eltüntetése kapcsán, a processzorbeli fejlődést pedig mindenki figyelmen kívül fogja hagyni. Használhatatlannak és minimum feleslegesnek fogják tartani, az Apple pedig rövid úton le fog majd állni a marketingjével.

Addig viszont a várakozás is elég jó reklám nekik, csak az a baj, hogy már a fanboyok se tudják, mit várnak. Mert ők fogják a legkevésbé használni.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr1414207567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kopasz Szuzukis 2018.08.28. 20:23:14

Józsikém! A mekkmini dobozában LESZ Thunderbolt-HDMI átalakító. Is. Lehet, hogy kicsi, lehet, hogy "lakktopptekknológia", mégis igen sokan veszik. Leginkább az egyszerű használhatóság miatt. A legtöbb, hangosan fanyalgó meg Mac PRO-t vagy Macbookot sem vesz, nemhogy Minit.

Zed is not dead yet 2018.08.28. 21:35:48

Egészen komolyan kérdezném, hogy mire jó, egy túlárazott, lófaszra se használható almás izé, amivel nem lehet villantani?

Nem az az apple termékek összefoglaló definíciója, hogy "ami annyira nem éri meg az árát, hogy aki mégis ilyet vesz, annak a hülyesége már-már tiszteletreméltóvá teszi"? És ha tényleg, akkor semmit se érdemes venni, ami ilyen túlárazott izé, ha egyszer nem villoghatsz vele az utcán. Ugye?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.08.28. 21:39:54

"megint bombázni fogják az Apple-t a csatlakozók eltüntetése kapcsán, a processzorbeli fejlődést pedig mindenki figyelmen kívül fogja hagyni."

A júzer már csak ilyen oktondi. Használni is szeretné, amit megvett.

wrstjnethn 2018.08.28. 23:00:12

"Használhatatlannak és minimum feleslegesnek fogják tartani" Már miért tartanák, a többit is megveszik, pedig azok is túlárazott szarok.

wrstjnethn 2018.08.28. 23:02:09

"...de ne csodálkozzon senki, hogy mellette nem lesz hova bedugni egy jack-es fülhallgatót vagy épp az SD kártyát." Nem csodálkozik senki, szokás szerint a kábel átalakítókat vagy adaptereket majd külön lehet megvenni, darabját 199 $-ért.

wrstjnethn 2018.08.28. 23:09:44

"a processzorbeli fejlődést pedig mindenki figyelmen kívül fogja hagyni." Ebben van processzor is? Azt hittem azt külön lehet venni. Hova süllyed az Apple! Mondjuk a processzor teljesítménye nem látszik semmilyen skálán, valószínűleg azért nem tűnt fel.

hpeter 2018.08.28. 23:31:01

Nekem van egy MAC mini-m, a legolcsóbb verzió, miután a HDD-t cseréltem egy mezei SSD-re, egész használható lett. (előtte nem volt az). Munkámból adódóan kellett beszerezni, időnént tesztelek rajta ezt-azt, és hát ez volt a legolcsóbb MAC. A többi időben a feleségem használja, családi fotók feldolgozására, netezésre, film nézésre. Bosszantó, hogy a memória nem bővíthető, bár igazából így se mondanám lassúnak a gépet, 4G-vel is teljesen jól használható.
Hogy ne foglaljon több helyet az asztalon, az LG monitor rákerült a gép tetejére, pont passzo rá, HDMI kábellel.
Ami a csatlakozókat illeti az SD kártya foglalat a fejhallgató csatlakozója és a bekapcsoló gomb is ötletesen a gép hátulján található, ezért kifordítva használjuk a gépet. Picit hülyén néz ki, hogy a táp csatlakozó a felhasználó felé mutat, de így legalább használható.
Van hozzá egy MAC vezetékes billentyűzet, amiről kb. az írásjelek 50%-a hiányzik ez akkor gond, ha a Windows-ról átülök és esetleg betű és szám mellett mást is begépelnék. (@ # <> stb...) és egy Magic mouse, amit ötletesen töltés közben használhatatlan. Ez mindig akkor bosszantó, ha éppen lemerül, van erre a célra egy 900 Ft-os egerünk, ami funkcionálisan 100%-ig használható és a billentyűzetbe be lehet dugni és sose merül le. :D

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2018.08.29. 00:36:03

@hpeter: Mi a garázsba a Ferrari mellé kötöttük az öszvért. Mert azzal jobban lehet csomagot vinni.

Medgar 2018.08.29. 09:12:26

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: A mac mini mint Ferrari :) perverz egy humorod van.

Haloperidol 2018.08.29. 09:57:28

Van aki kedveli a macOS-t, én egyszer ajándékba kaptam az apple-buzi nagybátyátyámtól a régi macbook-ját, mert lecserélte az újabbra.
Iszonyat idegesített egy csomó rugalmatlan dolog, (pl a filekezelés hiánya) úh kb egy hét után ráhúztam manjaro-t, azóta is nagyon jól működik. Hardverre nincs panaszom...

morph on deer 2018.08.29. 11:59:35

@hpeter:
Az összes létező ASCI karaktert le tudod írni, nézz utána, hogy hogyan. Én pl három nyelven írok egy darab amerikai keyboardon.
Amúgy a Macre telepíthetsz Windowst is, ráadásul futtathatod párhuzamosan, egy időben, ha valamiért hiányozna. Mert egyébként a Mac olvas alapból szinte mindent, amit egy PC-n csináltak, a többi specifikus formátumhoz általában vannak kis átalakító programok.
Több mint 25 éve használok Maceket, - akkoriban a WPC-k szín- és betűkezelése konkrétan katasztrofális volt, - és soha nem fordult elő, hogy ne tudtam volna használni gyakorlatilag bármit, amit egy Windowsról küldtek.

Szóval nézz utána, mert többet tud, mint gondolnád.

TheRminator 2018.08.29. 14:11:24

@morph on deer: "Mert egyébként a Mac olvas alapból szinte mindent, amit egy PC-n csináltak,"
Az NTFS külső merevlemezt is olvassa mindenféle kiegészítő nélkül?

I_Isti 2018.08.29. 14:22:31

@TheRminator: elvileg igen, csak írni nem írja. De mivel BSD, ezért biztos, hogy megoldható.

I_Isti 2018.08.29. 14:24:41

@morph on deer: valójában ha van egy agyonszépített xlsx munkafüzeted, akkor az biztos, hogy nem ugyanúgy néz ki Macen, mint wn.

nagyondurva 2018.08.29. 14:36:19

"a processzorbeli fejlődést pedig mindenki figyelmen kívül fogja hagyni. "

Nem a Mac Mininél volt az, hogy a legutóbbi frissítésben (2014) eltűntek a 4 magos opciók? Most ugye a 8th gen. U-s i5/i7 procik eleve 4 magosak. Én ezt nagy fejlődésnek nem nevezném, maximum visszazárkózásnak. A fejlődés az lenne, ha HQ sorozatú processzor lenne benne, mint sok mobil munkaállomásban.

morph on deer 2018.08.29. 16:08:38

@TheRminator:
Igen, olvasni tudja alaphelyzetből, de írni nem. De pl exFAT megy oda-vissza.
Én évekkel ezelőtt vettem egy programcsomaggal a Paragon NTFS meghajtót, ír-olvas hiba nélkül.
Van még pár másik fizetős is, meg ingyenes dolgok is, de az utóbbiakat macerás telepíten, ha nem jóváhagyott fejlesztőtől származik, biztonsági okokból.

morph on deer 2018.08.29. 18:02:38

@I_Isti:
Az valószínű, bár nem próbáltam, nem volt rá szükségem.
A régebbi Word dokumentumokkal is volt némi gond, mert a Microsoft átkódolta még a képeket is, de ez már megoldódott. Bizonyos régebbi betűtípusok még mindig elég meglepő dolgokat tudnak produkálni, például a PowerPoint anyagokon, szóval valószínűleg úgy igaz, ahogy mondod.

rockjano 2018.08.29. 18:47:55

@TheRminator: olvasni olvassa csak írni nem írja ahhoz Paragon kell de mondjuk a WinPC sem olvassa/írja a HFS lemezt (oda is Paragon kell)

rockjano 2018.08.29. 18:48:53

Olyan egy PC-snek a MacOS előnyeiről beszélni mint vaknak Picasso festészetéről..tartogat kihívásokat...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.08.29. 19:35:34

Nem kellene összekeverni a szoftvert és a hardvert. A Mac mini egy hardver, amelynek a processzor és a csatlakozók csatája fogja eldönteni a megítélését, a poszt szerint. A MacOS egy program, amelynek önmagában csak annyi lenne a feladata, hogy adjon egy megőrzött kompatibilitású hardverkezelő felületet a programok, egy GUI-t a felhasználók részére. További programokkal minden egyéb feladat megoldható, az NTFS kezelésétől az Excel táblázatainak megjelenítéséig. Az a Mac mini szélesebb körű elfogadottságának lehet a kulcsa, hogy ezek a mindenféle programok vajon léteznek-e már, mekkora választékban, milyen áron, miféle korlátokkal. A legjobb hardver is bukik, ha nincs hozzá illeszkedő szoftver, de akkor is, ha furcsa szűkületek vannak a képességeiben, például hogy adaptereket kell-e vásárolnia-bedugdosnia a felhasználóknak megszokott eszközök csatlakoztatásához.

hpeter 2018.08.29. 23:13:35

@morph on deer: Hidd el után néztem, mert a munkámhoz kellett. És sikerült is begépelnem mindent. De bevallom elsőre a billentyűzeten kerestem, de ott nem találtam.;-) Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a csodás dizájn sok esetben a használhatóság rovására megy. Pl. az, hogy egy magyar billentyűzeten nincs feliratozva a @ vagy a <> &# jelek, raádásul kifizettem érte majdnem 20.000 Ft, szóval nah! :)

hpeter 2018.08.29. 23:20:14

@morph on deer: Ami még bosszantó pl. hogy a magyar kiosztáson a <> karakterekhez 3 gombot kell lenyomni, de a «» karakterekhez, amit az életben nem használtam semmire - sőt nem tudom, hogy valaki használta-e már valamire - elég a kettő. Azért egy XML vagy egy Html fájl szerkesztésekor eléggé gáz... :)

I_Isti 2018.08.30. 09:05:47

@Androsz: a múlt század végén még ez volt. Ma, ha veszel egy informatikai eszközt, akkor szolgáltatást vásárolsz, nem csak programo(ka)t, és vasat. Nem csak oprendszer, hanem egy csomó minden verseng, a felhőtárhely, stb.

TheRminator 2018.09.01. 08:09:12

@rockjano: mondjuk kevés az a mazohista, aki egy külső 2 terrás hdd-t ntfs-től eltérőre formáz.
süti beállítások módosítása