Apple Watch 2018 – Egy gombbal kevesebb
2018. július 30. írta: Almás Jóska

Apple Watch 2018 – Egy gombbal kevesebb

apple-watch-series-4-concept-800x489.jpegA ceruza után úgy tűnik, végre az Apple Watch is kinövi egy-két gyermekbetegségét, még ha nem is az összeset. Az Apple Watch ugyanis szériától függetlenül ugyanazt a designt és így ugyanazt a hibát követte el: még egy ilyen pici eszközben is rengeteg kihasználatlan helyet hagytak. Viszont egyelőre úgy tűnik, idén se lesz belőle egy csuklóra szerelt egészségügyi csodadoboz.

Persze érthető, mert hiába volt ez az első OLED-es termékük, az Apple mérnökei 2015-ben, az első változat megjelenésekor még nem tudták kivitelezni azt, amit aztán az iPhone X óta egészen megszoktunk: a ház széléig húzódó kijelzőt, lekerekített végekkel. Viszont a tavalyi szülinapos telefon után ezt a trendet folytatja majd az Apple a következő évek összes gyártmányánál, vagyis a változás nem csak az iPhone-okat, de előre láthatólag minden készüléket érinteni fog. Köszöntsétek hát a még nagyobb kijelzővel bíró Apple Watch Series 4-et!

Hogy ez pontosan mit jelent? Jelenleg egy baromi vastag keret övezi a displayen belül is a valós kijelzőt, ennek eltüntetésével viszont nem kevesebb, mint 15%-os növekedés érhető el, ami egy olyan cucc esetében, ahol 4 milliméter különbségre hivatkozva is különböző méretűnek lehet nevezni két eszközt, igencsak nagy előrelépés mindenféle helyspórolás. Ez a gyakorlatban 1,57” és 1,78”-es kijelzőméretet eredményez, szemben a mostani 1,32” és 1,5”-os standardokkal, viszont a régi szíjak ugyanúgy használhatók maradnak.applewatchseries4mockup-800x545.jpg

A designbeli változás viszont nem áll itt meg: lecserélik a korona gomb funkcióját, a helyén mostantól egy taptic engine-nel működő valami fog trónolni, hogy növeljék a vízállóságot, meg ezzel nagyobb aksinak adjanak helyet. Valószínűleg szintúgy ezzel indokolják majd a hő- és pára ellenállás javulását. Mindez hasonló élményt jelent majd, mint az iPhone 6S-ről a 7-re való átszokás volt a Home gomb esetében, hiszen kattanás helyett ez is Force Touch-csal fog operálni eztán.

Ezen felül viszont hiába rebesgetik, aligha érkezik a beépített EKG (bár ebben szívesen tévednék), jön viszont az Apple saját alvásmérő alkalmazása és új Watch Face-k is. Hogy ezek továbbra is csupán az Apple sajátjai lesznek, vagy mások is gyárthatnak ilyeneket, egyelőre előttem is rejtély. Sokan követelik, de szerintem jövőre aktuálisabb lenne. Várjuk meg a szeptembert, a keynote után elárulom az okát.

A bejegyzés trackback címe:

https://almasjoska.blog.hu/api/trackback/id/tr6714149489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.